Zsebedics József:
Részletek a Kapuvár Környékén élõ majori-pusztai emberek lelkipásztori ellátásáról

I. Helyzetkép:
A kiegyezés megteremtette a kedvezõ légkört a fejlõdésre a Kis-Rábaközben és vidékén. Ez megmutatkozik a gazdasági fellendülésben. Nagybirtok modernizálása, a bérlõk bekapcsolása, terményfeldolgozó üzemek létesítése, a szállítás és közlekedés megszervezése stb. Gombamódra nõttek ki a majrok a hatalmas Eszterházy hitbizományban Kapuvár környékén: Öntés, India, Földvár, Endrédmajor (sajtüzem), Rábarét, Kistölgyfapuszta, Földvárdomb és a végén Miklósmajor. Megszervezik a gyermekek tanítását: vagy bejárnak Kapuvárra (Fiú és Leányiskola), vagy építenek majori iskolákat (Öntés és Endrédmajor), ide összehordják õket. Az 1930-as évek után oltárfülkéket építenek a meglévõ iskolákban, idõnként misét is mondanak bennük (Öntés, Tõzeggyármajor és Mexikópuszta). A második világháború utáni változások létrehozzák a helyi pusztai iskolákat (Kistölgyfapuszta, Földvármajor), bennük már természetes a misézés és a lelkipásztori munka. Ez az állapot tart a nagy centralizációig, amikor a majrok elnéptelenednek, az iskolák megszûnnek, lebontódnak. Lassan megszûnik minden, kivétel Öntésmajor. Ez túléli a nagy centralizációt, az iskola ugyan megszûnik, belõle átalakított épület a Szent Pál templom folytatja a lelkipásztori munkát, az öntési emberek megszentelését.

II. Vallási fellendülés:
Természetesen a gazdasági fellendülést követte a vallási. A veszkényi születésû Zalka János megyéspüspök hosszantartó kormányzása (1867-1901) sok változást hozott. Az esperesi és tanügyi kerületek megszervezése, plébániák és templomok építése, papnevelés átalakítása, kedvesnõvérek letelepítése. Mindezek a jobb és alaposabb lelkipásztori munka feltételeit teremtették meg. A hivatások száma is emelkedik, több papja lesz az egyházmegyének, új káplán státsusokat szerveznek. Papi buzgóság nõ, ezek mind a jobb lelkipásztori munkát segítették.

III. Mit értek lelkipásztori ellátás alatt?
Szentmise és szentségek kiszolgáltatása, a gyermekek felkészítése elsõál-dozásra és bérmálásra, ezek jórészt hittanórákon történnek, ezért egyre fontosabbá válik a rendszeres hitoktatás. Helye a templom, az iskola, késõbb az iskolakápolna. Az elmúlt esztendõben a majori iskolák megalakulását, fejlõdését, és a bennük folyó munkát szerettem volna bemutatni a "Rábaköz honismereti évkönyv 1996" címû kiadványban. Azt a munkát, ami magában foglalta a tanítást és a hitoktatást is. Jelen beszámolómban pedig részleteket szeretnék adni azon erõfeszítésekrõl, melyek a lelkipásztori munkában, fõleg a kijárásokban történtek. Hiszen ez már a múlté lett azzal, hogy megszûntek az iskolák, bennük a misézõhelyek, - ezeket folyamatosan lebontották, elkészültek a jó utak, rajta száguld a személykocsi, - csupán a hatvan év körüli emberek emlékeznek rá, meg a meghalt öregek, akik ezt elvitték magukkal a sír mélyére.

IV. A lelkipásztori munka fázisai:
1. a./ 1870-ben Öntésmajorban megépül az uradalmi iskola. Mindennap iskolába jár 70 fõ. A plébánosnak a hitoktatást meg kell szerveznie. A hitoktató-káplánt hetente egy alkalommal viszik ki kocsival, majd beindul a lóvasút, amit viccesen "Villám vonatnak" neveznek, ez lesz a személyszállító eszköz a kimenõ számára. (Természetesen a beelmézést és az elmélyítést közel harminc éven át az egyetlen tanító, Szabó Kálmán végzi.) A vasárnapi misékre és a nagy ünnepekre a majorban lakó cselédeket beosztva kislétszámban ez szállította be a Kapuvári Nagytemplomba. Naponta több alkalommal az iskola tetejére épített kis toronyban elhelyezett harang szólította õket imára.
b./ 1934-ben oltárfülkéket építettek az iskola elejéhez. Ez a katedra mögött szentélyszerûen volt kiképezve. Fertõrákosi homokkõbõl készült az oltár, rajta az Eszterházy herceg védõszentjének, Szent Pál apostolnak a szobra. Tanításkor kétfelé húzható ajtószárnyakkal volt elzárva. "Az oltár ünnepi hangulatot adott a teremnek" - emlékezik vissza Nagy István, a Soproni Társaskáptalan prépostja, aki havonta egyszer ment ki misézni. Természetesen a gyermekek mind ott voltak, az asszonyok közül is szépen jöttek, 4-5 idõsebb férfi is akadt. A két ünnep elõtt vasárnap a férfiak Kapuvárra kaptak beszállítást, hogy elvégezzék szentgyónásukat és szentáldozásukat. A templomban keveset láttam belõlük, az ivóban töltötték idejüket, emlékezik vissza egyházmegyénk legidõsebb papja. A gyermekek és az asszonyok az iskolában gyóntak, ez nagyon sok idõt igényelt. Az egyes vasárnapokon pedig a tanító vezetésével - aki orgonálni is tudott - délután egy kis litániát (könyörgést) mondtak el közösen. Ezekre szívesen mentek, hiszen erre öltötték fel a tiszta ruhájukat, ez volt a kis munkaszünet, beszélgetés a gyermekek és az asszonyok számára. Ez az oltárfülke szolgálta közel ötven éven keresztül a majrok emberének a rendszeres megszentelését. Ez ma is megvan kisebb átalakításokkal az öntémajori Szent Pál templomban. Hasonló megoldást találtak a tõzeggyármajori Nagyboldogasszony iskolatemplomban is.
c./ Kapuvárott 1942-ben megtelepednek a ferencesek. Õk örömmel vették át Öntésmajor lelki ellátását a rendszeres vasárnapi misékkel, a plébánia csak a hitoktatót adta továbbra is. Minden vasárnap van misénk, dicsekedtek az öntésiek a többi majrok embereinek - akik a nagytemplomba jártak be a vasárnapi és ünnepi misére lóvasúttal, a legtöbben pedig gyalog. Nem volt ez távolság (India, Földvár, Kistölgyfa és Földvárdomb) az akkori fiataloknak. Sokszor élvezettel is jöttek, hiszen ez a bejövés volt a heti ünneplés számukra. Naponta indult a lóvasút az iskolásokkal Földvárdombról, majd megállt Kistölgyfapusztán, aztán Indiamajor következett, a három major gyermekeivel hét órakor érkezett Kapuvárra, a Belsõmajorba. Majd a nagytemplomban 1/4 8-kor megkezdõdött az iskolások miséje (szigorú néptanítók és kedvesnõvérek irányításával), majd a félórás kismise után 8-kor a tanítás kezdõdött a fiú- és leányiskolában. Mivel a szentmisén telt templom volt, a majori leányok a szentélyben a stílusos fafaragású apácák padja elõtt álltak. Már csak ott kaptak helyet, hiszen néha a vonat késett.

2. Lelkipásztori munka 1945-1959-ig:
A szovjet csapatok átvonulása megviselte a majoriakat. Majd jött a földosztás, gazdák lettek, nekiálltak nagy szorgalommal dolgozni. Az intézõlakások átalakításával (Földvár, Kistölgyfa) beindulnak a helyi iskolák, benne kialakítják a misézõhelyeket. Ez egy átszervezést igényel a kapuvári plébánostól. Várkonyi Jenõ, majd Rákosi Elek egy új lelkipásztori munkavégzést indít el.
a./ A hitoktatás végzése a három iskolában nagy energiát igényel. Megszûnt a hitbizomány, nincsen ingyenes lóvasút, a kijárás próbára teszi a hitoktatót. A hittanórákra kerékpárral, rossz idõben gyalog mentek. Földvárra a Felsõmezõ utcán át, ki az Égésnek, Kistölgyfára az úgynevezett Magas úton keresztül (Damjanich utca - Major utca). Ezen kicsit jobban lehetett közlekedni, hiszen itt mentek a kocsik, késõbb a traktorok. ez volt az egyik pusztai hitoktató feladata: hetente egyszer két helyre. A másik az öntési hitoktató volt. Végig a Házhelyen, a Cseresznyesoron, az úgynevezett Sín utcán, majd a Hideálén keresztül, közel 8 km megtétele után érkezett be a fejlõdõ és alakuló Öntésre. Itt elõször a kisiskolában az alsósokat, majd az átalakított Kasznár házában (ma múzeum) a felsõsöket két csoportban tanította. A felsõ nagy létszámú volt, hiszen ide hordták össze a környezõ majrok gyermekeit.
b./ A misére való kimenés már könnyebb volt. Czifra István leírása szerint a helyi gazdák fogattal jöttek be a plébániára a papért 1/2 7 órára. Indulás, megérkezés, majd 8 órakor mise. A mise végére ott volt az öntési fogat, az vitte tovább a második misézõ helyre. Ott minden vasárnap volt mise, míg Földváron és Kistölgyfán felváltva kéthetente. A földváriak és a földvárdombiak közül sokan bementek gyalog Kistölgyfára, amikor õk következtek. Öntésrõl természetesen a fogat hazaszállította a misézõ káplánt. Kereszt, harangláb mindhárom helyen volt, itt voltak a nagyobb ünnepségek. Itt kezdték az elsõáldozást is, ezen kivételesen még a párttag édesapák is megjelentek. Hitoktatók voltak: Nagy Géza (kezdett), Janzsó Jácint ferences, Bönöcz József, Árnics László, Czifra István és Juhász József - vele ér véget ezen lelkipásztori forma. Közben Rákosi Elek plébános harmadik káplánt kért a püspök úrtól. Meg is kapta. Horváth Feri bácsi, az öntési templomatya sokszor emlegette: a harmadik káplán a pusztáé. Ezen kijárás mozzanata volt az is, hogy Orbán Imre bognármester készített egy kisméretû hintót az öntési kijárásra. Így nem okozott problémát a kocsi minõsége és nagysága. Míg a szeres Földvárról vagy Kistölgyfáról kocsival jött be, addig a misézõt hintóval vitték tovább. Majd hazahozták a plébániára, a hintó visszament, és ott tárolták a következõ fuvarig. Földváron megszûnik az iskola (elköltöznek az emberek), hamarosan megszûnik a misézés is. Így már csak két helyre: Kistölgyfára és Öntésre kell menni hitoktatni és misézni. Ettõl kezdve a pusztás egy káplán lesz a három közül.
Amikor igyekeztem egy képet adni az elmúlt világról, a majrok lelkipásztori ellátásáról, akkor úgy gondoltam, hogy hálásan kell megemlékezni azokról, akik segítõk, szinte jobb kezei voltak a lelkipásztoroknak ezen munkákban. Templomatyák (céhmesterek), énekvezetõk, asztalos és bognár szakemberek, akik közül már alig él valaki. Munkájuk, buzgóságuk emlékét õrzik azon emberek, akik beköltöztek Kapuvárra, mint öreg hírmondók még élnek és szeretettel beszélnek róluk. Miért kellettek õk, miért lettek jó munkatársai a plébánia papjainak?
Az 1945 utáni nagy gazdasági és politikai átalakulás komoly feladat elé állította a papságot. Megszûnt a kegyuraság, ami jól gondoskodott mindenrõl. A majori emberek nem fizettek egyházi hozzájárulást (adót), mert a kegyúr errõl gondoskodott. Most ezt is meg kellett szervezni, a családonkénti befizetést. Az pedig természetes, hogy az emberek egy része sohasem fizet szívesen, fõleg ha elõtte nem kellett fizetnie. Megszûnt a lóvasút ingyenes fuvara, az új vezetõket ezen kérdés nem érdekelte. Az új gazdák, a földhöz juttatott volt cselédek fogatot szereztek be munkájukhoz, ezzel jöttek be a papért is, és kivitték misézni. Szívesen tették ezt, de be kellett osztani õket. Ekkor a plébános kijelölt vallásos, tisztességes, jó hírben álló embereket ezen nehéz feladatra. Õk perselyeztek a szentmiséken, ezért is céhmestereknek nevezték õket. Mai szóval olyan kis templomatyák voltak. Földváron látta el ezen hivatalt Németh István. Miután megszûnik a major, családjával Kapuvárra költözik (Vásártér). Kistölgyfán: Horváth V. Pál, majd Némethné Termeczki Margit, késõbb a Földvárdombról beköltözött Koczorné Faragó Bözsi. Öntésen pedig Réthi Istók.
Ki kellett alakítani az oltárfülkéket az újonnan létrehozott, beindított iskolákban. Benne a szép faoltárt misézõeszközökkel. Új haranglábat építenek pusztai keresztekkel (bognár és kovács). Földváron alkotott Varga Imre miután beköltözött az agyonbombázott Rábarétrõl (1944). Pénzváltó József Kistölgyfán. Ma is emlegetik õket, hiszen akkor a legjobbak voltak. A hitbizomány csak a jó szakembereket alkalmazta (bognárok, kovácsok és kõmûvesek).
1945 meghozta a politikai változást is a majrokban. A földhöz juttatott volt cselédek jó talajt jelentettek a Rákosi féle kommunista pártnak. Egyre nõ a befolyásuk, így a káderek tömkelege kerül ki innét. Csak késõbb fordulnak az egyház ellen, a kezdeti idõben még õk is nagyon ragaszkodnak a valláshoz, a kialakított misézõhelyekhez. Késõbb a pusztai tanítók nem kántorizálhatnak, megtiltják nekik. Ekkor elõlépnek a jóhangú férfiak, vezetik az éneket, néhányan még a pusztai harmóniumon is megtanulnak néhány ujjal játszani. Tehetséges emberek ezek, sajnos a régi világban nem tanulhattak. A közösség szeretettel emlegeti õket, hiszen az ének, a muzsika szebbé teszi az Istentiszteletet. Céhmesterek, oltárt és haranglábat építõ szakemberek, énekvezetõk és takarítók mind-mind készséges segítõk voltak. Nevüket azért vettem be írásomba, hogy valahol jegyezve legyenek, és méltán legyünk rájuk büszkék. Bízunk abban, hogy az Úr nagy könyvébe is feljegyzést nyertek.

3. A lelkipásztori kijárás Öntésmajorba és Kistölgyfapusztára 1959-1971-ig:
a./ Az 1959-es év, a kötelezõ tsz-megalakulás a fuvarozást is átalakította. A lovakat be kellett adni, így nem tudtak fuvarozni. A kapuvári plébános - mivel a tsz-nek nem volt hintaja - kölcsönbe adta használatra azon feltétellel, hogy vásár- és ünnepnap elvégzik a misézõ szállítását. Ez a megoldás néhány éven keresztül jól mûködött, hiszen a tsz. elsõ vezetõi istenes emberek voltak. Körülbelül 4 év elteltével elkezdtek húzódozni a vasárnapi fuvarozástól, hiszen a fõkocsisok kommunisták lettek. Nem tudjuk megoldani, hangsúlyozták, persze a hintót szerették volna tovább használni. Rákosi Elek gyors intézkedésével visszakérte a hintót, és egy más megoldást kezdett. Ekkor már bánták az egészet, hiszen nem volt hintajuk - de õ nem tárgyalt velük tovább.
b./ Az új fuvarozó Szalai Antal (Tóni - öreglegény), a Rózsa néni fia (Var-gyas u.) lett, aki pénzért a saját lovaival fuvarozta a papokat misézni. Ahogy õ mondta, kéthetente Kistölgyfával kezdte (Földvár már megszûnt), majd onnét Öntésre. Összesen 120 Ft-ot (40+80) kapott, melyet a templompénztár fizetett. Ekkor az jó pénzt jelentett. A hintó nála volt a pajtájában. Öntésre minden vasárnap ment. A hittanra való kijárás kerékpárral, vagy gyalog történt, mindkét iskolába hetente egyszer. Hétfõn Öntés, pénteken Kistölgyfa. Nem volt könnyû, de a pusztás fiatal ember volt - általában harmadik káplán - , így nem okozott neki nagy problémát. Útirány: Öntésre kerékpárral a Hidegálén keresztül, Kistölgyfára kerékpárral a Major úton (pomogyi út) keresztül. A kapuváriak Major útnak nevezték. Jó idõben néha Öntésre a Kis-Rába keleti oldalán a villanyelosztó felé. Rossz idõ esetén természetesen gyalog a sínparton - ez elég nehéz volt, de lehetett lépegetni, a sínek között lehetett menni.
c./ A hintó megrozzant, a lovak és gazdájuk megöregedett, így a vasárnapi fuvar elmaradt. A hitoktatás maradt a régi formában (b.), de a misére való kijárás megváltozik.
A vasárnapi kijárás kisvasúttal. Felültünk a belsõmajori (Erdészet mögött) megállóban a vonatra, a kerékpárt is felvették. Kevesen voltak rajta, hiszen a vadászokat vitte ki az erdõbe. Még a buzgó házhelyiek is felszálltak rá, akik a reggel 6 órai misére jöttek be vele. Ezek csodálatos, szent emberek voltak. (Minden vasárnap jöttek, nem sajnálták az idõt és a fáradtságot. Számuk 10 és 20 között mozgott. Asszonyok rózsafûzérrel a kezükben. A volt Eszterházy Gyümölcsös területén laktak, a 70-es megállóban szálltak fel és le.)
7 órakor indult a vonat. Kéthetente Kistölgyfa, minden vasárnap Öntés következett. Visszafelé kerékpárral az egy út megtétele (odafelé) könnyebbé tette a vasárnapi kijárást. Természetesen amikor nagy volt a hó, mindent befújt, csak gyalog lehetett kimenni. Erdõsi Mihály egy alkalommal lóval (lóháton) is próbálkozott, majd a pusztai kijárásra vettek egy bervát (kismotor), de ez hosszú ideig nem bírta a strapát. Ezen kijárások néha nagyon, de nagyon nehezek voltak. A káplánok olyan kemény legények voltak, egyikük sem akart lemaradni, mindig valami új erõfeszítést próbáltak. Persze a pusztaiak ezért szerették és nagyon becsülték õket. "Néha mint a versenylovak - csatakosan érkeztek meg." - mondta az öreg templomatya. Teljes ruhacsere, de hála Istennek ez akkor sem jelentett problémát. (A mai káplánok ezt nem bírnák.) Sok-sok történet, mese is keletkezett ezen kijárásokról. Kistölgyfán nem, de Öntésen a hittanóra után ebéd következett. Egy "kis öntési lakodalom" volt minden héten a hitoktatóknak, fogalmazta meg Hirsch Sándor atya. Házról-házra mentünk, évente egyszer jutott mindenkire. Ünnepe volt ez a családnak. A férfi sem ment el dolgozni, mert megy a pap, otthon kell lenni - mondták.
A párttag vagy munkásõr apával ilyenkor találkozott a káplán, mert misére nem mert eljönni. Jól elborozgattunk, könnyebb lett a visszajövés (gyalog vagy bicóval). A hazagyalogoló pedig sokszor találkozott a párosan lovagoló határõrökkel, akik nagyon õrködtek a határsávban, néha igazoltattak bennünket.
Hangulata volt az éjféli misének. Ez volt az évi csúcs. Három legény kerékpárral vagy gyalog bejött a plébániára. Becsengettek, leültek, egyet pihentek, és indult a karaván. Legtöbbször gyalog történt a kimenés. Megittak egy üveg bort, megvolt az erõ és a jókedv. Megérkezés a szálláshelyre, átöltözés, egy pohár meleg tea, majd az iskolakápolna következett. A templomatya bundába öltöztette a káplánt, és kezdõdött a gyóntatás. Éjféli mise egy kis pásztorjátékkal (Menyhárt, Erdõsi, Zsebedics, Horváth), nagy tömeg, erre még a kisebb elvtársak is el mertek jönni. "Az éjféli mise csak megjár" - mondogatták. Hatalmas ének, Orbán Imre elõvette a régi, kissé heretikus karácsonyi énekeket (kockás papírlapról). Az ének betöltötte Öntést, hiszen az udvaron is álltak, mert nem fértek be. A lelkipásztor nem tilthatta be ezen énekeket, talán meg is verték volna érte. Majd a mise után egy stampo (pálinka) következett Kiss Vámosi Pál igazgatónál, elvonulás a szállásra, ott még enni kellett valamit, majd lepihenés az ünnepi szobában. A hatalmas dunna majd agyonnyomta az embert, de jó meleg volt alatta.
Az éjféli misét az öntésiek harcolták ki Rákosi plébánosnál. Elõször Horváth Feri bácsinál (templomatya) volt a szállás, õk kimentek a konyhába aludni, hogy helyet adjanak a papnak a szobában. Majd Orbán Imrénél elkészült a második szoba (elsõnek a vallásos emberek közül), ezután a misézõ ott kvartéjozott be.
Reggel ébresztõ, 1/2 9-kor mise Öntésen (pásztorok miséje), majd 10-kor kistölgyfa (gyalog kellett átmenni) következett. Sok volt a gyónó, hiszen a diákok erre már otthon voltak. Nem is lehetett prédikálni. Mise után irány haza Kapuvár, a Major úton. Egy jó ebéd következett, mindig megvárták a "fõhõst" - így nevezték a pusztai karácsonyi misézõt, majd pihenés.
Nagy Laci (a Hosszú, így nevezték õt az öntésiek) egyszer lekerékpározta a karácsonyi kimenésnél a legényeket. Mint a versenylovak csatakosan érkeztek meg, elõl a pap, utána a legények - emlegette Horváth Feri bácsi. Íme egy élményszerû visszaemlékezés az elmúlt, nyugodt, régi idõkre! Utólag visszagondolva rá igen szép emlék a volt kapuvári káplánoknak.
A plébánia új vezetõt kapott 1969-ben, Nedesovszky János apát-plébános személyében. Idõsebb, öreg ember volt, s hamarosan elkezdett betegeskedni, így nem sok energiája maradt a majrokra. Plébánosi beiktatásakor az öreg hintóval végigjárta a két majrot, Öntésre néha búcsúkor (Péter-Pál), de Kistölgyfára többet nem ment ki. A dolgok mentek a megszokott módon az elsõkáplán irányításával. Hirsch Sándor Albert kármelita atyát hamarosan elhelyezték, helyére egy rövid idõre Kóbor Lajos káplán került Tatabányáról. Õ szeretett újítani, mindent megváltoztatni. Persze azt nem mindenki szerette, hiszen az idõs majoriak ragaszkodtak a megszokott régi hagyományokhoz. Horváth Feri bácsi (Öntés) így szokta megfogalmazni: "A kijáró káplánok gyûnnek-mennek, a templomatya marad." Vir justus volt feleségével, Czumpt Gizellával együtt.

4. A lelkipásztori munka öntésmajorban és Kistölgyfapusztán (1971-77-ig):
1971. májusa a nagy leépülés ideje: az öntési felsõtagozattal együtt megszûnik a kistölgyfai iskola (alsó) is. A majrok kezdenek elnéptelenedni, az emberek beköltöznek Kapuvárra és Fertõdre - így a lelkipásztori munkát is alakítani kell.
1971-tõl maradt a kettõ feladat: két pusztán (Öntés és Kistölgyfa) misézés, Öntésen az alsótagozat hitoktatása a régi, õsi iskolában. Közlekedés szempontjából nagy segítség lett, hogy elkészült az Öntést Oslival összekötõ portalanított út. Erre szükség volt, hiszen a két tsz. egyesült.
A plébánián változás történt. Kóbor Lajos káplán plébánosi kinevezést kapott Dadra. Helyére egy idõsebb, jól felkészült káplán, Koloszár György került Csepregbõl. Õ személyautóval - piros Skoda S 100-sal került Kapuvárra, és mint harmadik káplán, az autójára való hivatkozással elvállalta a pusztákat. Bár a papságban a legidõsebb volt, de volt benne szeretet, ezért pusztás lett.
a./ A lelkipásztori munka így történt: hetente kétszer Öntésre (Oslin keresztül) hittanra és vasárnapi misére. A gyerekek kis létszáma miatt, másrészt nem kellett emberi erõvel kimenni, az úgynevezett "kis lakodalmak", a hittan óra utáni ebédek elmaradtak.
b./ A kistölgyfai misézés kéthetente a kevés embernek a volt iskolahelyiségben. Azon helyiségben, melyet az utolsó évben (1971) Kóbor Lajos káplán szívós munkájával - Nedesovszky plébános tudta nélkül - kifestett és átalakított. Liturgikus tér, szembenézõ oltárral. Kijárás az autóval a régi Magas úton történt - amikor mély gödrök következtek tele vízzel, akkor a mellette fekvõ legelõt is fel használta autójával. A gyermekek és a felnõttek szépen énekeltek, hiszen Koloszár úr ennek nagymestere, tanítója. A szép prédikáció és ének meghozta a híveket. 1975-ben változás történt a plébánián. Koloszár György Fertõdre kapott lelkészi kinevezést, helyét a megyésfõpásztor nem töltötte be. A pusztás Horváth Ferenc káplán lett, hiszen neki volt járgánya - Pannonia motorkerékpár. Maradt az öntési kijárás: heti egy hittan óra a kis iskolában, és a rendszeres vasárnapi szentmise.
Kistölgyfára már csak havonta egyszer mentünk ki. Ez is nagy gondot okozott, hiszen a lakatlan épület repedezett, megjelentek az egerek, nehéz volt a rendszeres nagytakarítás. Ugyan a néhány jószándékú asszony Koczorné Faragó Bözsi vezetésével összefogott, mindig rendet csinált, de láttuk, hogy ennek már nincs értelme.
1976-ban már csak a nagy ünnepek, a sátorosak jöttek, majd az utolsó pünkösd következett (1976), és megszûnik minden. Lebontják az iskolát, a miseberendezést behozzuk a plébániára, lezárják a sellenceket, Kistölgyfa meghal.
1976. május - vége az öntési alsótagozatnak, megszûnik az iskola - már csak a vasárnapi és ünnepi misézés marad - heti egy kijárás - a birtokba vett iskolába, ami mindenre szolgált (orvosi rendelõ, hétvégén fodrászszoba, falugyûlés), de az oltárfülke nyitva maradt, nem kellett visszazárni. Ezzel olyan kápolna jelleget öltött.
1977. szeptember: Horváth Ferenc káplán Osliba kap plébánosi kinevezést, helyébe Kutasi Árpád kerül. Ekkor Nedesovszky János apát-plébános elérkezettnek látja az idõt, hogy megszabaduljon Öntéstõl. Hiszen õk jogosan követeltek mondván: a harmadik káplánt a majrokra kapta Rákosi plébános. A püspökségen titkokban elintézte, hogy csatolják Öntést lelkipásztori ellátás szempontjából Oslihoz, hiszen a termelõszövetkezetük is egy. Horváth Ferencet szerették Kapuvárott, mint osli plébánost biztosan elfogadják - gondolta. A szeptemberi diszpozíció már ennek megfelelõen történt. Ez sok problémát, nehézséget hozott magával. Kapuvárra temetkeznek, ide járnak be vásárolni, a gyermekek itt tanulnak, ide fizetik az egyházi adót, a lelkipásztori ellátás pedig Osliból történik.
Azt is kellett volna tudni a rendelkezés elõtt: az öntési cseléd sohasem tudott kijönni az osli gazdag- vagy középparaszttal. Ez a termelõszövetkezetekben is sok problémát jelentett. Ezen püspöki intézkedés nem sikerült. Ez két éven keresztül tartott (1977-1979).

5. Lelkipásztori munka 1979-tõl napjainkig
(Volt iskolakápolna templommá átalakítva, Szent Pál templomban folyik a lelkipásztori munka, harangtorony és Kálvária.)
1979. október 31-vel Zsebedics József, volt kapuvári káplán (11 év) plébánosi kinevezést kap. Püspöki kérésre visszavette Öntésmajort, hiszen jól ismerte és szerette õket. Az elsõ esztendõben Kapui Jenõ, majd 1980. szeptemberétõl Szakály Gyula káplán vállalta el lelki gondozásukat. Nem sajnálták az erõt és fáradtságot (hiszen fiatalok voltak), nekiláttak az alapos és jó lelkipásztori munkának. Autójuk lett, minden ünnepi misét és szertartást bevezettek, amit lehetett. Már nemcsak karácsonyi misék lettek, hanem a Szent Háromnap egyes napjain is kimentek, lelkipásztorkodtak. Lassan lelkileg is felkészítik a híveket, hogy az iskolakápolnából nagy átalakításokkal kis templom legyen. 1982-ben lebontják a régi iskolaépület nagyrészét, hogy új orvosi rendelõt és postát építsenek. Mi legyen a misézõhellyel? Menjenek a kultúrházba! Bontsuk le ezt is, "ne legyen az Istennek háza Öntésen" - voltak, akik ezt hangsúlyozták. Elérkezett a történelmi pillanat - az Úr segített. Hosszú, félnapos tárgyalás a Tanácsházán, ekkor megegyezés történik a helyi vezetõkkel. Megtapasztaltam ezen kérdésben a jószándékot. Sipõcz Géza elõterjesztésére dr. Balogh László fogalmazta meg a megállapodást, melyet dr. Nagy András írt alá a város nevében. Varga Elza hozzátette: kell hely, ahol az öntési öregek is tudnak imádkozni. Engedélyezik az épület belsõ átalakítását, annak bérnélküli használatát meghatározatlan idõre. Ez a megállapodás egyedi volt akkor a megyében, más helyeken nem sikerült ez, mondotta a gyõri püspöki helynök. Ki is kaptak érte a megyei pártbizottságtól. Hatalmas társadalmi összefogás következett. Bontottunk, építettünk, betonoztunk, asztalosmunkát végeztünk és villanyt szereltünk. Kõmûves: Nyikos Tibor, kõfaragó: Filó György és testvérei, az ÁFÉSZ készítette a mozaik lapokat méretre. Néhány család kivételével mindenki ott volt. Ekkor ismertem meg azokat is, akiket sohasem láttam a kápolnában szentmisén. A szentelésre várlak benneteket - mondottam, mikor melegen kezetszorítottunk. Pénzforrások: az öntésiek jócskán megtakarított pénze, személyi adományok, a bécsi Karitász bõ és a püspökség kevéske adománya. Egy napsütéses délután, 1982. szeptember 18-án megérkezett Gyõrbõl dr. Pataky Kornél megyéspüspök. Miután Orbán Imre templomatya a közösség nevében felkérte, elhangzottak áldást osztó szavai: "Az Egyház nevében megáldom a kialakított Istenházát Szent Pál apostol tiszteletére." Amit szerettek volna apáink Eszterházy idejében, az most megvalósult, mondották könnyes szemmel az öregek. Már alkalmas, szent helyen folyik a lelkipásztori munka, mint egy kis faluban - állapítottuk meg a plébánián az ünnepség után.
1985. szeptember 12-én dr. Bóna László pp. helynök megáldja az új harangtornyot, 1989. májusában elkészül a templom udvarán az új Kálvária, megtörténnek a telekcserék. Most már az épület az Egyházközség tulajdona, van nagy udvara, nõnek a fenyõfák, várja a gazdasági fellendülést, hogy Öntésen is új templom épüljön.
1993. június 29. estéjén, Péter-Pál ünnepén hálaadó szentmisét mutat be dr. Pápai Lajos megyéspüspök, mintegy lezárva a fél évszázadot Öntésmajor történelmében, az oltárfülkétõl a kis templomig. Különösen kitûnt buzgóságával Szakály Gyula káplán a Kapuváron eltöltött 13 év alatt, aki teljes energiájával mindent megtett értük. Fáradhatatlanul járta a majrot autójával, Trabantjával. Hitoktatott a volt iskolakápolnában, majd a Szent Pál templomban, felkutatta a betegeket és öregeket, összeszedte az iskolásokat, pásztorjátékot és ünnepségeket rendezett. Az öntésiek nagyon a szívükbe zárták. Olyan jópásztoruk lett. Mi az öntési préposti címmel tituláltuk ezért.
A közösség is kitûnik buzgóságával és munkájával. A lelkipásztorok mindig szeretnek kimenni. Hallgatnak rájuk, egyszerû, de hálás emberek. Néhány nevet és hivatalt szeretnék a következõ korszak számára feljegyezni!
Templomatyák: + Réthy István, + Horváth Ferenc, + Orbán Imre, Horváth P. János. A templom gondnoka és pénztárosa Szabó Katica. Az öntésiek képviselõje a kapuvári egyházközségben + Rozsits (Csík) István, Ács János. Kántorunk a régi felújított harmoniummal Szalainé Csonka Márta, majd Szabó Ildikó tanárnõ.
Vannak buzgó ministránsok, felolvasók és énekesek, szorgalmas takarítók, díszítõk és segítõk a fizikai munkában. Úgy érzem a közösség életképes, várja a jobb jövõt, a következõ évezredet.

1997. november 11-én, Szent Márton napján.

Zsebedics József
kapuvári plébános

Források:

- A plébánián leadott volt kapuvári káplánok visszaemlékezései (összegyûjtve)
Külön köszönet:Nagy István Soproni Társaskáptalan prépostja
Czifra István fõesperes h. Farád
- a Gyõri egyházmegye Névtárai
- Historia Domus
- Füzi F. András: Herceg Eszterházy Család Agrártörténete (kézirat)