Üchtritz Emil báró mint részbirtokos a Rábaköz szomszédságában
Üchtritz Emil báró a poroszországi Stuttgartban született 1808. szeptember 22-én. Középbirtokos fõnemesi család sarja. Apja Hessen bécsi nagykövete. Származásilag német. 1831-tõl a cs.k. hadseregben szolgál. 1848 tavaszán a 24. gyalogezred szabadságolt állományú fõszázadosa, egyúttal felesége révén magyar honos, aki felesége Marcaltõ-malomsoki birtokán él.

Báró Üchtritz Emil

Felvetõdhet a kérdés, hogyan került Üchtritz Emil báró a Rábaköz szomszédságába? - Milyen családi kötõdés hozta erre a szép vidékre?
A válasz egyszerû! - Az évszázadok óta Marcaltõ-malomsoki birtokos Várkonyi Amadé család utolsó nõi tagjával, Amadé Dominika Mária Jozefa grófnõvel szülõvárosában, Karschauban összeismerkedett, majd õt 1841. január 2-án feleségül vette. A Karschauban megtartott esküvõ után hamarosan visszatértek a Marcaltõ-malomsoki birtokra, hiszen a földbirtok ekkor már Amadé Dominika tulajdona volt. (Miután az utolsó férfi tag, Amadé Viktor 1847-ben hirtelen elhunyt, Amadé Dominika lett a hatalmas vagyon egyszemélyi tulajdonosa.) Férje segített a birtok kormányzásában, gyermekeik nevelésében.
A szabadságharc kitöréséig tartó hét éves békés idõszakban két gyermekük született. Emil fiuk 1841. október 19-én született Czernowitzban. Az õ tiszteletére alapították, majd 1864-ben róla nevezték el Emilháza pusztát, mely jelenleg ezer férõhelyes tehenészeti telep központja. Zsigmond nevû gyermekük 1846. május 24-én született Marcaltõn. Nagykorúsítása idején alapították és róla nevezték el Zsigmondháza pusztát, mely ma a pápai Agroprodukt Rt. tehenészeti telepének központja. (Emilháza Malomsok belterületi lakotthelye, míg Zsigmondháza Marcaltõ községhez tartozó külterületi lakotthely közvetlen Ihászpuszta szomszédságában.)
Hét szûkreszabott esztendõ után a családi boldogságnak vége szakad. Az Amadé-Üchtritz család életébe is beleszól a polgári forradom és a szabadságharc. Mindjárt felvetõdik a kérdés, egy ízig-vérig porosz német és cs.k. fõszázados hogyan válik a magyar szabadságeszmék harcosává, hogyan lesz honvéd ezredes és dandárparancsnok a magyar honvédseregben. Ennek megértésére talán a német egyesítési törekvések adják a legészszerûbb magyarázatot.
A birodalmi-németországi származású németek egy része cs.k. tisztként lépett magyar szolgálatba, a másik része még ez mellett vagy ettõl függetlenül magyar honos földbirtokos lett a házassága révén. Ezek közé tartozott Emil Freiherr von Üchtritz is. Felesége révén õ is magyarhoni földbirtokokkal rendelkezett, s gazdasági érdekeik a magyar nemességgel fennálló családi, rokoni kapcsolataik révén már 1848 elõtt a reformpolitika híveivé váltak. - Ugyanakkor ezek a német tisztek a magyar szabadságharcot a német egységesítési törekvések természetes szövetségesének tekintették. (1) Bár Üchtritz Emil honvéd ezredes azt vallja az aradi hadbíróság elõtt, hogy azért lett honvédtiszt, mert felesége marcaltõi birtokát Jellacic katonái feldúlták, de ez csak részigazság lehet és jóhangzású védekezésnek fogadható el. Mert Üchtritz Emil honvéd ezredes elleni terhelõ bizonyítékok között ott található testvéréhez, a cs.k. hadsereg tisztjéhez írott levele, melyben a Habsburg-dinasztiát a magyarországi események kapcsán esküszegõnek és egyben Németország egyesítése legfõbb ellenségének nevezi. (2)
Természetes azonban, hogy báró Üchtritz Emil bármennyire is vallotta a fenti nézeteket elõször marcaltõi birtokos volt és csak másodsorban kívánta segíteni a magyar szabadságharcot. Amikor cselédei, gazdatisztjei tömegesen jelentkeztek nemzetõrnek majd a honvédség katonái közé, veszélyben látta a gazdaság menetét, kérelmet küldött a Veszprém megyei állandó bizottmányhoz; mentsék fel gazdatisztjeit a szolgálat alól. Hunkár Antal elnöksége alatt 1848. július 1-jén ülésezõ bizottmány azonban nem adott helyt Üchtritz Emil kérelmének, hanem õt magát is a nemzetõrök közé beíratta. (3) A vitának végül Mészáros Lázár hadügyminiszter 1848. július 9-én kelt rendelete vetett véget. "Ezennel elrendelem, hogy a nemzetõrségi szolgálatra kötelezett gazdatisztek kiindulásánál a felváltás elvét szintúgy fenn kell tartani mint minden más nemzetõrnél. Más közhivatalnokoknál kellõ figyelmet kell fordítani arra, hogy a hivatal vagy gazdaság folytatására okvetlen szükséges tisztviselõk mind addig míg a nagyobb veszedelem ezeket is kívánná; ne mind egyszerre mozdíttassanak ki."
Lassan 1848. év õszét írjuk. Jellacic csapatai Pákozdnál csúfos vereséget szenvednek, majd Gyõrnek véve útjukat Bécsbe menekülnek. Ebben az idõben Üchtritz Emil, valószínû mint Marcaltõn nyilvántartott nemzetõr október elején csatlakozik a Jellacic menetoszlopát üldözõ csapatokhoz. Még a schwechati ütközet elõtt beáll egyik honvéd huszáralakulathoz, majd Ivánka Imre õrnagy mellett szolgál. Itt a Csehországból hazaszökött 12. (Nádor) huszárezred egyik századához osztják be s ez alakulat soraiban részt vesz az október 30-i schwecháti csatában. November 11-én visszakapja korábbi tiszti rangját és fõszázadossá nevezik ki.
Az októberi eseményekrõl több levélben is beszámol feleségének. Szerencsére az Országos Levéltár mint az Amadé család iratanyagát, megõrizte az utókor számára. Egyik, október 9-én kelt levelében beszámolt az október 6-án kitört bécsi forradalom eseményeirõl, míg egy másikban (Pressburg - Pozsony, 1848. november 2.) leírja, hogy a schwecháti csatában 800 ember és 50 ló volt a magyarok vesztesége, s a visszavonulás gyalázatos volt.
Az említett eseményektõl függetlenül Üchtritz Emil honvédtisztként becsülettel helyt áll és végigküzdi a szabadságharcot. Vitéz katona voltáról a következõk is tanúskodnak:
1849 januárjában Görgei õrnaggyá és osztályparancsnokká nevezi ki a 12. (Nádor) huszárezrednél. E tisztségében jelen van a branyiszkói hágó bevételénél 1849. február 5-én. Miután belátta, hogy a lovassága a meredek hágón felfelé eredményesen nem használható, huszárait hátrahagyva, maga mellé véve az osztálytrombitást s még kettõt, egy szûk mellékösvényen megindulnak a hegyen fölfelé. Közben rövid idõközönként rohamjelet trombitáltat. - Ennek hatására a védõk azt gondolták, hogy valahonnan az oldalukból honvéd csapatok közelednek. Ez is arra az elhatározásra indította Deym osztrák vezérõrnagyot, hogy ne erõltesse tovább a hágó védelmét, hanem vonuljanak vissza.
Ebben az idõben alezredessé és dandárparancsnokká nevezik ki, majd május 28-án a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntetik ki. Június 13-i csornai ütközetben mint dandárnok a bekerítõ oszlop lovasságát eredményesen vezeti. Június 26-ától ezredese a Kmety-hadosztály lovasdandárának, végül augusztustól a 3. hadtest lovashadosztályának parancsnoka a világosi fegyverletételig. (4)
Üchtritz Emil honvéd ezredes ragyogó katonai pályafutásának a világosi fegyverletétel vet véget. A vereségért a széthúzást, Dembinszky és mások tehetségtelenségét okolja. Magát nem, csak családját sajnálja, hogy miatta bántódásuk esik. Így is történik, hiszen a véreskezû Haynau elsõk között fogatja el Marcaltõn tartózkodó feleségét és a Zirc környékén elfogott Guyon Richárd tábornoknéval együtt a pozsonyi várba hurcoltatja. Nyoma maradt annak, hogy a két asszony egyáltalán nem szeppent meg a "bresciai hiéna" vallatása alkalmával, hanem keményen visszautasították vádjait. - Hamarosan ki is szabadultak a pozsonyi fogságukból. (5)
Üchtritz Emil báró pedig miután kiutasították a Monarchia területérõl, hazatért poroszországi otthonába, ahol holtáig tartotta a kapcsolatot a magyar emigránsokkal és segítette õket. Egyúttal csatlakozott a Klapka-légióhoz, melyrõl egy önálló fejezetben szólunk. - Elsõ dolga volt, hogy szeretett feleségétõl elváljon azért, hogy a család vagyonát az õ "bûnei" miatt ne kobozzák el, hanem a feleség és gyermekek nevén megmaradhasson. Ettõl kezdve csak levélben érintkezett feleségével, majd halála elõtti években gyermekei többször is meglátogatták gebhardsdorfi otthonában.

Görgei Artur és Üchtritz Emil levelezése
A világosi fegyverletételt követõen Görgei Artur tábornokot, a magyar honvédsereg fõvezérét az ausztriai Klagenfurtba számûzték. Görgei 1849. szeptember 11-én foglalta el kényszerlakhelyét és ott élt az 1867-es kiegyezésig. Ezt követõen térhetett haza Magyarországra és Visegrádon élte le hosszúra szabott életét. (1916. május 21-én, Budavára visszafoglalásának évfordulóján halt meg 98 éves korában.)
Görgei Artur számûzetésének kezdetén a német származású és porosz alattvalónak számító báró Üchtritz Emil honvéd ezredest Poroszország erélyes fellépésére az aradi várbörtönben kényszersorozás elõtt álló helyzetébõl szabadon bocsátották, egyúttal kiutasították a Habsburg-birodalom területérõl. Üchtritz báró, miután hazájába visszatért és Gebhardsdorfban telepedett le Hamarosan kereste és felvette a kapcsolatot egykori fõparancsnokával, akivel sûrû levélváltásba kezdtek.
A német nyelven írott leveleikben kielemezték a szabadságharc minden jelentõs eseményét, a bukás okait, a harc újrafelvételének lehetõségeit, stb. E sorok írója õrzi báró Üchtritz Emil honvéd ezredes és Görgei Artur honvéd tábornok alábbi leveleit:
1. Üchtritz Emil báró 1861. február 20-án kelt és Gebhardsdorfban megírt levélfogalmazványát Görgei Aruturhoz.
2. Görgei Artur tábornok által Klagenfurtban 1861. március 2-án kelt válaszlevelét Üchtritz Emil részére.
3. Üchtritz Emil levele Gebhardsdorfból Görgei Artur részére, 1861. április 30-i keltezéssel.
4. Görgei Arturnak 1861. május 8-án Klagenfurtban kelt válaszlevele Üchtritz Emil báró részére.
5. Üchtritz Emil báró által 1861. június 28-án Gebhardsdorfban írott levélfogalmazványa Görgei Artur tábornokhoz.
6. Görgei Artur tábornok 1861. július 16-án kelt és Klagenfurtban feladott válaszlevele Üchtritz Emil báró, honvéd ezredes részére.
E levelek tanulmányozása sok tekintetben új ismeretekkel gazdagítaná a szabadságharc történetének részleteit. Éppen ezért a sorok írója készségesen rendelkezésre bocsátja a levelek másolatait kutatási célra. Annál is inkább, mert a jelen életrajzi kiadvány keretei között a levelek elemzõ értékelésére nincs mód.
Báró Üchtritz Emil honvéd ezredes a poroszországi magyar légióban
Az 1848/49-es magyar emigráció utolsó szervezett fellépésére a magyar szabadságharc újbóli megindítása céljából az 1866-ban kitört porosz-olasz-osztrák háború keretében került sor. A június 14-én kitört háborút követõen Kossuth Lajos II. Viktor Emánuel olasz királlyal, Klapka György tábornok pedig Otto von Bismarck porosz kancellárral tárgyalt a magyarok részvételérõl. E megbeszélések eredményeként az a terv született, hogy Garibaldi 28 ezer önkéntese mellett az olaszországi magyar légió az Adria felõl támad, míg a Poroszországban alakítandó magyar légió a porosz csapatok támogatásával észak felõl indul Magyarország felszabadítására.
Az elképzelés azonban jóformán csak terv maradt. Az olaszok a szárazföldön (Custozza, 1866. június 24.) és a tengeren is (Lissa, július 20.) vereséget szenvedtek, így a déli hadszíntéren lehetetlenné vált a szervezett támadás. Az északi szárnyon pedig feleslegessé vált a porosz seregek Königgrätznél július 3-án aratott döntõ gyõzelme miatt. Poroszországnak Ausztria térdrekényszerítése után nem volt szüksége a magyarok segítségére, mert a prágai békeszerzõdés a poroszok minden igényét biztosította.
Az említett eseményektõl függetlenül Klapka György, Vetter Antal és gróf Bethlen Gergely vezetésével 1866. július 15-én megalakult a poroszországi magyar légió, mely mintegy 1500 fõt számlált, és közöttük volt a monarchia területérõl 1849-ben kiutasított báró Üchtritz Emil honvéd ezredes is. Amikor a légió augusztus 3-án saját kezdeményezésére mégis betör Magyarországra, Üchtritz báró is köztük van mint ezredes és a huszárosztály parancsnoka. (6)
A poroszországi magyar légió betörése azonban nem hozta meg a várt eredményt, a felkelés nem tört ki, s a légiónak a közeledõ osztrák csapatok és a porosz-osztrák fegyverszünet megkötése miatt is ki kellett vonulnia. 1866. októberében a légió feloszlott és a hamarosan bekövetkezett osztrák-magyar kiegyezés eredményeként katonái büntetlenül hazatérhettek Magyarországra. Természetesen ezalól kivétel báró Üchtritz Emil, aki továbbra is Poroszországban, szülõhazájában maradt és ott élte le hátralévõ éveit. Az 1875-ben elhunyt és a Rábaköz szomszédságában lévõ marcaltõi köztemetõben nyugvó felesége, Amadé Dominika grófnõ temetésén is csak gondolatban lehetett jelen, majd Gebhardsdorf kisvárosi magányában 1886. április 6-án csendesen elhunyt. Ott is temették el.
Mint a szabadságharc vitéz ezredesére, a csornai csatában gyõztes honvédsereg bátor dandárparancsnokára emlékezzünk tisztelettel!

Utószó
A Rábaköz szomszédságában lévõ Amadé-Üchtritz uradalom 1882-ig állt fenn. Ebben az esztendõben Üchtritz Emil és Üchtritz Zsigmond az örökölt vagyont eladták Ruszton József angol származású birtokosnak. Ezt megelõzõen 1875. március 6-án elhunyt édesanyjuk, Amadé Dominika grófnõ, akinek tetemei a marcaltõi köztemetõben pihennek. A hálás utókor gyakran elhelyezi magasodó síremlékén a kegyelet virágait. Benne és õseiben tisztelik a pusztult falvak újratelepítõit, a rakoncátlan folyók (Marcal) megzabolázóit, szabályozóit. Nekik tulajdonítják a környék felvirágoztatását, a munkát és kenyeret adó uradalom létrehozását és fenntartását.
Ifjabb Üchtritz Emil késõbb Bakonypölöskén gazdálkodott és országos hírû lótenyészetet alapított. 1903. augusztus 15-én a Budapesten tartott nyári lóversenyen az igazgatóság nagydíjáért kiírt versenyt báró Üchtritz Emil "Passe par font" nevû lova nyerte.
Báró Üchtritz Emil honvéd ezredes (eredeti nevén Emil Freiherr von Üchtitz) 1886. április 6-án halt meg gebhardsdorfi otthonában. Nem tudjuk, hogy a múló idõ mennyire õrizte meg síremlékét. Mivel a Marcaltõi Önkormányzat és a Kossuth Szövetség Veszprém Megyei Szervezete szerette volna leróni kegyeletét a síremlékénél, levélben kerestük fel Ausztriában élõ dédunokáját. (Címe: Emil Graf Üchtritz-Amadé de Várkony Schloss Maria-kirchen D 8382 Arnstorf). Sajnos azonban a jelen idõpontig válaszlevél nem érkezett, így csak gondolatban helyezhetjük el távoli síremlékén az emlékezés virágait.
Mint a szabadságharc vitéz katonája, aki a magyar szabadságért feláldozta családi életét, vagyonát és nyugalmát, megérdemelné, hogy Csornán, Marcaltõn vagy bárhol hazánkban maradandó emléket állítsunk tiszteletére.
Késõbb báró Üchtitz Emil honvéd ezredes családjával megbékélt a Habsburg hatalom is, mert 1903. március 23-tól Üchtitz-Amadé címen magyar grófi rangot adományozott gyermekeinek és leszármazottainak.

Jegyzetek:

(1) Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. Bp. 1983. 80.
(2.) Gelich Richard: Magyarország függetlenségi harca 1848-49-ben. Bp. 1882. I. kötet 172-173.
(3.) Veszprém Megyei Levéltár. IV. 101. a. Veszprém megyei Állandó Bizottmány ülése, Veszprém, 1848. júl. 1. 1255. sz.
(4.) Hermann Róbert: Az ihászi ütközet emlékkönyve 1849-1999. Pápa, 1999. 25-26.
(5.) Rainer Pál: Kossuth Lajos házassága (1841) és a Kossuth gyermekek menekítése (1849). Kossuth Lajos 1802-1894. A Laczkó Dezsõ Múzeum centenáriumi emlékanyaga. Veszprém, 1995. 23-34.
(6.) Bona Gábor i.m. Bp. 1983. 327. 774. sz.